Szkerisóra – A mócvidék jégbarlangja

Ez a lenyűgöző szépségű barlang az Erdélyi-szigethegység mócvidékének egyik gyöngyszeme. Már több ezer éve hizlalja jégpáncélját, hogy elkápráztassa az odalátogatót. A Bihar-hegység délkeleti csücskén, az Aranyos folyó völgyéből meredeken feltörő mészkőfennsík peremén található a bejárata annak a 60 méter átmérőjű szakadéktöbörnek, amelynek alján a 22 méter vastag jég a földtörténelem titkaiból őriz néhány pillanatot.

A Szkerisóra-jégbarlang (Pestera de la Scarisoara) az Ocoale (Akol) falu területén nyílik, 1165 méter tenger szint feletti magasságban – egy tipikus hegyi település közepén, ahol a házak szétszórtan, jó pár kőhajtásra vannak egymástól, és ahol szinte minden embert vagy Avramnak vagy Iancunak hívnak, lakói ezzel tisztelegve az 1848-as harcok Avram Iancu móc parasztvezér emlékének.

Szkerisórai barlang

Szkerisórai barlang

Feltételezhető, hogy az 50 méter mély bejárati akna a vidéken először megjelenő ember korából ismert. Ekkortájt falétrákon merészkedhettek le a titokzatos mélységbe a kíváncsiskodók, ezt erősíti meg az első fennmaradt írásos említés 1847-ből Szirtfi A. tollából. Ugyancsak ebből a korból valók az első tudományosnak mondható felmérések is. A bécsi akadémia földrajztudósa, Adolf Schmidl rajzvázlatot készített és leírta részletesen a lent látottakat. 1947-től a kolozsvári Barlangtani Intézet munkatársai folytattak tudományos vizsgálatokat a barlangban. 2002-től nemzetközi összefogásnak köszönhetően végeznek méréseket a jégtömb térfogatának meghatározásához (100 000 m3 körülire taksálják, ezzel a Föld legnagyobb barlangi jégtömbjei közé tartozik!), valamint vizsgálatokat az elmúlt 3500 év alatt a környéken végbement klimatikus változásainak, meteorológiai eseményeinek megismeréséhez.

Szkerisórai formák

Az évente megújuló jégformák igen változatosak

Napjainkban e természeti látványosság megközelítése elég nehézkes. Gépjárművel az Aranyos-völgyben lévő Felsőőr (Girda de sus) településről induló autóúton (22 km) érhetjük el. Az út felújítása azonban nem teljes, ezért csak kalandvágyóknak, megfelelő terepjáróval rendelkezőknek ajánlott. Ugyancsak innen három turistaút is indul, közülük a hegyre nyílegyenesen felkapaszkodó piros kereszttel jelzett a legrövidebb. Ezen 400 m szintkülönbség és 2 km megtétele után egy, a környék hagyományos építészeti stílusát bemutató épülethez jutunk, innen indul a vezetett túra a barlanghoz.

Szkerisóra körbejárás

Acélszerkezetre rögzített járdán lehet körbejárni

Kavicsos ösvényen, fenyőfák között felfelé haladva kb. 200 méter után drótkerítéssel körbevett szakadékhoz érkezünk. Nyári időben itt már érezni lehet a 0 C°-os levegőt, ami a mélyben lebeg (lemenetel előtt ne feledkezzünk meg a meleg öltözetről!). Az akna oldalába rögzített vaslépcsőkön ereszkedve érjük el a jeges felületet, amin szintén acélszerkezetre rögzített járdán lehet körbejárni a 3000 m2-es Nagy-termet. A jégtömb vastagsága fogyóban van, az 1940-es évek szintjéhez képest ma másfél méterrel alacsonyabban állunk. A látvány viszont ennek ellenére csodálatos, hiszen az évente megújuló jégformák változatossága minden képzeletet felülmúl!

Írta: Zih József, fényképezte: Bölöni Sándor, Mandel Zoltán

Megjelent az Over Magazin 2010/3. számában. A lapszám nyomtatott változata a kiadónál, a digitális a www.dimag.hu/over oldalon rendelhető meg.


View larger map


Szerző: Over Magazin