A legújabb műholdas mérések szerint 4810,45 méteres Mont Blanc Európa legnépszerűbb csúcsa. Évente húszezer csúcsra törő özönli el a hegyet, ami a helyieknek bevételt jelent, a próbálkozóknak viszont nagyon nagy balesetveszélyt. Az Alpok legmagasabb csúcsának vonzereje azonban évről évre növekszik.
Évente húszezer csúcsratörő özönli el a hegyet
Elöljáróban annyit, hogy két csapattagunk, Máté és Gábor evezősök. Ettől persze még nem kellett volna egy evezőt végigcipelniük Európa egyik legmagasabb hegyén, de ők megszállottak. S ez a megszállottság szükséges is a „Fehér Hegy” megmászásához.
A Mont Blanc sikeres eléréséhez akklimatizáció is szükséges, amit komolyan vettünk. Ugyanis már 2700 m-en is lehet hegyi beteg valaki, sőt ebbe akár belehalhat. Ezt megelőzendő, a Gran Paradisóra (4061 m) másztunk fel először, a Vittorio Emanuele ház felől (2775 m). Előtte egy kristálytiszta vizű tengerszem, ami olyan hideg, hogy csak a legvakmerőbbek merészkedtek bele. A ház fölött néhány száz méterrel már havas minden. Itt gyakoroltuk, hogyan kell hágóvasban járni és a jégcsákányt használni. Aztán olasz pasta és alvás a konténerünkben. Konyi még hajnalig a hágóvasakkal bíbelődött. Volt is mit, mert katonai vasaink kiválóak voltak ugyan, de újak, ezért a bakancsokra szabályosan rá kellett őket „patkolni”. Arról nem beszélve, hogy az evezős Gábor lába legalább 48-as volt, tehát a hágóvas épphogy ráment méretes bakancsára. Hajnalban pedig indultunk a szelíd hólejtőkre, melyek nem annyira szelíd módon néhol nagyon jegesek voltak, tehát hágóvas nélkül csúnya vége lett volna a túrának. Így azonban szépen felaraszoltunk a gleccseren erre a jóindulatú négyezresre, aminek a tetején egy Madonna-szobor várt. Még aznap visszatértünk a parkolóba, aztán a Mont Blanc alagúton át Les Housches-ba autóztunk, ahonnan a Fehér Hegy normál útja indul.
A „Fehér Hegyen” nyár derekán is gyakran zord az idő
Egy morcos nénivel megvívtuk a harcunkat a Bellevue kempingben, ami a nénitől eltekintve tényleg szép kilátást nyújt. A többi szolgáltatás olyan amilyen, de legalább olcsó. Másnap felvonó-vonat párossal feljutottunk a Nid’Aigle állomásra, ahol illik közölni, mikor jövünk vissza, különben nem férünk be a járatra. Ezt mi csak azért nem tettük meg, mert fogalmunk sem volt, hogy mikor jövünk vissza. A gleccser majdnem a vasútig nyúlik, fantasztikus látvány. A melegtől hatalmas robajjal időnként leszakad egy-egy darab belőle. Az állomáson táblák hirdetik, hogy a felső háznál tilos a kempingezés. Szinte minden évben kicsúszik egy-egy sátor a szélnek és a rossz rögzítésnek „köszönhetően”, és a franciák ezért nem akarnak felelősséget vállalni (ennek ellenére persze tele van sátrakkal a tábor).
Alattunk az Alpok
Elindultunk a 3200 m-en álló Tete Rousse házhoz, ahová eleinte szelíd, de köves, majd kevésbé szelíd ösvény vezet. Egy jeges gleccsernyúlvány átszelése után megérkeztünk. Szédületes panoráma nyílik innen a gleccserre. Nagyon kevesen maradtunk itt, legtöbben egyből 3800-ra caplatnak fel, de szerintünk ez nem tesz jót az akklimatizációnak.
A ház a felújítás óta nagyon rendben van. Úgynevezett biológiai toalett működik benne, amiben nincs víz (az amúgy itt csak a gleccserből jön, az ásványvíz literje pedig 5 euro), hanem öt pedálnyomással kell a terméket lejuttatni a mélybe. Ezt vicces ábrákon magyarázzák el, hogy közben ne unatkozz… A házban figyelmeztettek, hogy a nagy kuloár (folyosó) nagyon veszélyes, mert nincs benne hó, és a kövek szabadon görgedeznek lefelé. Hallottuk – nem örültünk neki…
Az utolsó méterek a Gouter ház felé
Reggel nem túl korán, fél nyolc körül indultunk. A jeges részen hágóvasban mentünk, amit a kuloár előtt levettünk. A folyosó olyan, mint az orosz rulett. Át kell rohanni rajta, aztán vagy jön fentről kő, vagy nem, ami vagy eltalál, vagy nem. Átszaladgáltunk – kötélbiztosítással –, de szerencsére megúsztuk a találatokat. Innen jött az út neheze. A Gouter-fal egy meredek oldal, ahol drótkötéllel biztosított könnyű mászással jutunk fel. Ez ilyen magasságban nem is annyira egyszerű. Mi Dusánnal a végén mentünk, jobban esett a lassabb mászás, mint a rohanás. A fiúk az elején elég kemény tempót diktáltak, de dél körül mi is felértünk a házba, amit másnap hajnalig nem terveztünk elhagyni. Elővettük gázfőzőinket és elkezdtünk zacskós kajákat készíteni, amihez előbb havat kellett olvasztani. Ahogyan elnéztem, ez a fajta hegymászás már egyre kevésbé divatos. Legfeljebb a lengyelek főzőcskéztek, a többiek inkább a 24 eurós vacsorát választották. Megünnepeltük a Svédországba szakadt Krisztina születésnapját, David a Gouter házból magyarul elénekelte a Csao Bellát, Konyi segítségével!
Claude Gex hegyivezető, a Compagnie des Guides de Chamonix (Chamonix-i Hegyi vezetők Társasága) tagja, évente öt alkalommal visz bátor vállalkozókat a Fehér Hegyre. Amikor fiatalabb volt, akár 15 túrát is vállalt, de most azt mondja: ez már sok lenne. Unná is, és a szervezetét is nagyon megviselné. Egy túráért úgy 700 eurót kap, ehhez jön az egy-két napos felkészítés, amiért kb. ugyanennyit. A francia hegyi vezetők összesen ezerötszázan vannak, de rajtuk kívül a tízezer síoktató szintén vezethet túrákat. Claude azt mondja, egy klienssel érzi magát a legjobban, kettőt már nehéz felügyelnie.
Írta és fényképezte: Molnár Anikó / Salamandra Outdoor
A cikk teljes terjedelmében az Over Magazin 2010/3. lapszámában olvasható. Megrendelhető a kiadónál vagy digitális formátumban letölthető a www.dimag.hu/over oldalról.
Dienes Áron (1)
dr. Szakmáry Ferenc (1)
Over Magazin (1)