Bár a marokkói tömegközlekedés kifejezetten (meglepően?) jónak számít, azért ez inkább csak a nagyvárosok közötti közlekedésre igaz. Kisebb településekre vonattal nem lehet eljutni, a busz pedig nem minden esetben kiszámítható. És persze menetrendekhez kellene alkalmazkodnunk, amit azonban szeretnénk elkerülni. Tehát marad a taxi…
Marokkóban kétféle taxi fut az utakon. A „petit”, azaz kis taxi a városokon belül közlekedik. Bár olcsó közlekedésnek számít, de a fuvardíjat mindig előre tisztázzuk a sofőrrel, a későbbi kellemetlenségek, viták, illetve egy esetleges csillagászati fuvardíj elkerülése érdekében. A „grand”, azaz nagy taxi (más néven iránytaxi) a városokat köti össze. Ez utóbbi mindig egy hatalmas, öreg Mercedes-Benz, ami – bár eredetileg ötszemélyes – a sofőrön kívül hat embert szállít. Az anyósülésre ketten, hátra pedig négyen préselődnek be.
Írta: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Karlowits-Juhász Orchidea és Karlowits-Juhász Tamás
Megjelent az Over Magazin 2010/6 számában. Megrendelhető a kiadónál vagy digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon!

