EMBEREK
Emberek vagyunk, tévedhetünk, vághatnék a közepébe, de magyarázkodás helyett igyekszünk minél pontosabbak lenni a jövőben, legyen szó a magazinról vagy az általunk szervezett rendezvényekről.
Ami az emberséget illeti, inkább azokkal kapcsolatban jutott eszembe, akik a magazin mellé álltak, akár olvasóként, akár más minőségben. Különösen ideértve az első Over Outdoor Expo kiállítóit, akik szinte száz százalékban jelezték, hogy a módosított időpontban is ott lesznek, és mindent megtesznek a rendezvény sikeréért. Az Over Outdoor Expo új időpontja: 2011. május 21–22.
A helyszín továbbra is a SYMA Rendezvényközpont, mi is lehetne más. Nekik külön is köszönjük azt a fölöttébb emberi hozzáállást, hogy az új időpontban való rendezést lehetővé tették.
Ami a kiállítást illeti, nagyobb területen és színesebb programokkal zajlik majd, érdemes kijönni!
Mostani lapszámunk talán kicsit klasszikusabb, kevesebb egzotikummal, több olyan témával, helyszínnel, melyek inkább elérhetőek, mind földrajzilag, mind anyagilag.
Nincs benne túl sok szokatlan, túl sok extrém, inkább lassabb, szemlélődőbb… emberközelibb.:-)
Tartalom
VILÁGKÉP
- Hótalpas kalandozások a lappföldi tunturik fenyőrengetegében (írta: Katona Enikő, fényképezte: Kazal Ervin, Kurucz Kálmán)
- Barcelona másképp (írta és fényképezte: Kováts Botond)
- A kárpáti őserdők hírnöke (írta és fényképezte: Gálhidy László, WWF Magyarország)
HEGYMENET
- A Dufour-Spitze (írta és fényképezte: Lenkei Zoltán)
- Wildenauersteig (írta és fényképezte: Nagyváthy János)
- A Mátra teljesítménytúrázója (írta: Nagyváthy János, fényképezte: Gál Nikoletta, Kenéz Attila, Medveczky György)
- Viadukt, Kőorr és Nyakas-kő (írta és fényképezte: Nagyváthy János)
ÉLETVÍZ
- Vajas-fok – kajakok, akvárium, ahogy szeretjük (írta és fényképezte: Tuboly Ádám)
- Beszélgetés Nagy Gyulával, a BBBT vezetőjével (fényképezte: Safranka Zsolt)
- Kanyontúra Szlovéniában (írta és fényképezte: Zsólyomi Zsolt)
KERÉKNYOM
- Irány Odessza! (írta: Pap Gábor, fényképezte: Őrsi Bálint, Pap Gábor)
- A kezdetektől a visegrádi Európa-bajnokságig – a tereptriatlon története (írta: Tóth Viktor, fényképezte: Babka Szabolcs, Erőss Elemér, Kaposi Zoltán)
- Volkswagen Amarok teszt (írta: Czire Attila, fényképezte: Czire Farkas Csaba)

