A tavaszi olvadások idején, a Kárpátokban elolvadó hómennyiség megindul lefelé Szlovákiából a Bodrogon, Ukrajnából a Tiszán. A két folyó által közrezárt háromszögben a vízszint, a vízitúrák szerelmeseinek pedig a pulzusszáma emelkedik meg és már bizsereg a tenyerük, hogy a vízi szezon kezdetén végre ismét lapátot ragadhassanak.
A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet, közismertebb nevén Bodrog-ártér ilyenkor teljesen víz alá kerül. Ahol nyaranta szántóföldek és földutak vannak, ott a földek fölött, a bokrok tetején, a fák között evezünk – nyilatkozta magazinunknak Buruzs Tamás túraszervező. A túrázók zöme a májusi hétvégék valamelyikén szokott bemenni az ártérre, a kalandvágyóbbak azonban inkább április közepét szemelik ki a program számára, mert ilyenkor várhatóan magasabb a vízállás a szokásosnál, és így bent lehet haladni toronyiránt szinte bármerre.
Az idei április 16-i hétvége azonban átlagos vízállást, viszont igazán szép napos időt hozott. Ilyenkor csak a csatornák és tavak járhatóak bent, ígyis közel 100 fő váltott belépési engedélyt, hogy kenuval vagy kajakkal nekivágjon az ártéri túraprogramnak és szerezzen magának felejthetetlen élményeket. Kiszakadni a mindennapok komfortzónájából, kimenni a természetbe az elemek közé egy álmos tél után, igazi feltöltődést hoz.
További tippek, programok: http://vizitura.hu


