Lucz Dóra aranyérmes!

Lucz Dóra és Kiszli Vanda Szingapúrban is megmutatta milyen a magyar kajakiskola. Ifjúsági lányaink rendkívül taktikusan versenyezve, szinte az egész távot uralva szerezték meg az arany- és az ezüstérmet a világbajnokságon. A magyar versenyzőkkel csak a svédek fiatalja tudta tartani a lépést, ám őt is leszakították, és a háziversenyből Lucz Dóra került ki győztesen, Kiszli Vanda ezüstérmes lett.

Maraton vb 2011, Szingapúr

Maraton vb 2011, Szingapúr

Fiú kenuban Bodonyi András bronzérmet vehetett át, és talán még sikeresebb is lehetett volna számára ez a világbajnokság, ha nem küzd meg a hátizsákjával, amelyben a frissítőjét tartotta. „András egy idő után ledobta magáról a zsákot, és a hatodik helyről előre is tudott jönni a bronzérmes pozícióba” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A másik magyar induló, Kauth Kristóf a negyedik helyen zárt. Fiú kajakban Havas Balázs állhatott fel a dobogó harmadik fokára, hatalmasat hajtott a különleges klímájú terepen. Noé Bálint nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez, ráadásul a kormánya is elromlott, és a válla is megfájdult a verseny során, így ő a 11. helyen zárt.

U23-as versenyzőink is több érmet begyűjtöttek. A lányoknál Horváth Lilla bronzérmes lett, miután a győztes olasz versenyzőt kizárták, Váczai Enikő pedig az ötödik helyet szerezte meg. Férfi kajakban Gere Bálint és Máthé Gábor is technikai gondokkal küzdött (utóbbi nehezen vette a futószakaszokat is), és a 8-9. helyet szerezték meg. A kenusoknál Szabó Kristóf azonban kitette a lelkét Szingapúrban, amelynek eredménye egy ezüstérem lett.

„Le a kalappal Kristóf előtt, aki heroikus küzdelmet folytatott, hiszen a hetedik helyről jött fel az ezüstérmes pozícióba. Kristóf az utolsó futószakaszon fogta be az élbolyt, és talán még az aranyérem is meglehetett volna a számára, ha nem kell megküzdenie a széllel” – mondta Hüttner Csaba. A másik magyar induló, Kovács Benjamin a nyolcadik helyen zárt.

A magyar válogatott egyébként továbbra sincs elragadtatva a szingapúri szervezéstől.

„Versenyzőként és szövetségi kapitányként is sok helyen megfordultam már, de ilyen botrányos szervezéssel még nem találkoztam – magyarázta a kapitány. – A versenyzőinket a futamok miatt teljesen lehetetlen időpontokban engedik a pályára edzeni, miközben a versenyek alatt a hajóforgalom folyamatos a vízen. Frissítőért szinte könyörögnünk kell, a kérdéseinkre nem tudnak választ adni, egyáltalán nem vagyunk elragadtatva ettől a helyzettől. Pedig a helyszín csodálatos, lenyűgöző, csak sok a gond, amit ez sem tud feledtetni velünk.”

További információ: www.kajakkenusport.hu

Szerző: Over Magazin