Pablo pumavadász és mindig van nála pisco, a jobb fajtából. Pabloval a Torres del Paine Nemzeti Parkban, Chilében találkoztam, mert Pablo a vadászat mellett chilei hegyi vezető is. Pablo a chilei jelzőt zsigerből utasítaná vissza, ő „patagóniai”, vagyis ahogyan ő mondja „estoy patagonico”. Pablo szerint ugyanis „Chile egyetlen problémája Santiago”. Kicsit tartottam Chilétől, azt hittem még mindig a katonai állam szigora uralja az országot, de a chileieknél lazább és kedvesebb emberekkel még nem találkoztam.
Patagónia a földgolyó azon része, amit nem lehet összehasonlítani semmilyen más hellyel és nem is lehet elképzelni addig, amíg az ember nem teszi be a lábát a világ végére. A gránitcsúcsok csupán 3000 méteresek, de alakjuk olyan jellegzetes, hogy szinte minden más hegycsúcs közül a legszebbek. A gleccserek táplálta folyók türkiz tavakba ömlenek és a színükről is meg lehet azonnal állapítani, hogy jéghideg mind. A szél szinte állandóan tombol, s Patagónia egyik mondása szerint épp ez boronálja össze azokat, akik beleszeretnek ebbe a tájba: „el viento nos amontona”.
Írta és fényképezte: Molnár Anikó, Salamandra Outdoor
A cikk az Over Magazin 2011/4. számában olvasható. December 22-től az újságárusoknál, illetve digitális formában a dimag.hu oldalon.
Ha most rendeled meg, nem csak kedvező áron jutsz a laphoz, de még segítesz is egy arra érdemes egyesületet.
Részletek itt.
Ha olvasás helyett inkább átélnéd: Salamandra Outdoor!

