Búvármisszió az emberevők földjén

Amikor Anettel és Petivel először találkoztam, nem gondoltam volna, hogy így sikerül  „megfertőzni” őket. Egyszerű, kezdő búvártanfolyamra iratkoztak be akkor – és lám, ma már saját bázist vezetnek a föld egyik legszebb szigetén. De hogyan is lett magyar föld Indonéz Pápuán? Elvégezve a búvártanfolyamokat és persze néhány közösen átélt utazás után Anett és Peti, valamint Réka és Robi Indonéz Pápua felé vették az irányt, hogy a glóbusz e kis szegletét behatóbban tanulmányozhassák föld felett és víz alatt. Az első merülési élményeket még további utak követték, majd megszületett az az elhatározás, hogy kis magyar bázis létesüljön egykor a valóban paradicsomi helyen. Az elhatározást tett követte és három év megfeszített munkája, valamint az elemekkel való szörnyű küzdelmek (értsd: helyi hatóságok, engedélyek stb.) meghozták gyümölcsüket, mert mára már egy minden igényt kielégítő, csodálatos, természetbe illesztett ökoközpont várja az ide látogatókat.

Búvárbázis

Búvárbázis Indonéz-Pápuán

Történetünk egy olyan nyár végi beszélgetéssel kezdődik, amely után elhatároztuk nejemmel, hogy Petiéket meglátogatjuk kint. Mivel a bázis ekkorra már teljesen elkészült, így néhány barátunkkal kiegészülve, tavaly novemberben nekivágtunk a hosszú útnak.

Írta és fényképezte: Halász Károly (Karlo), divex.hu

A teljes cikk az Over Magazin 2011/4. számában olvasható.

Szerző: Over Magazin